Jump to content

Már a középkorban is voltak celebkutyák

2014. 05. 07. 17:47

Napjainkban a világsztárok legtöbbje egy-egy nemesebb kutyával fényképezteti magát és az elegáns partikra is többször érkeznek egy ölebbel, mint emberi partnerrel. Ezt természetesen próbálják utánozni a magyar sztárocskák is. Azonban ez nem csak az elmúlt évek hóbortja, hiszen már a középkorban is fontos szerepet játszottak a kutyák egy-egy híresség életében. A történelem egyik legnagyobb hadvezére Napoleon izlését jelentősen befolyásolta felesége Josephine császárné, akinek Bonaparte mellett egy mops volt a kedvence. (Állítólag bebörtönzött első férjének is kutyusa nyakövében csempészett üzeneteket.) Ugyanakkor Napoleon nem szerette a kis „riválist”, amely állítólag egyszer meg is harapta őt.

Orániai Vilmos és Mária esküvői menetében is vezettek mopsot. A mops a dinasztia ebe volt, kedvelte III. György és Viktória királynő is, aki 36 gyönyörű mopssal rendelkezett. Ezek után talán már érthető, hogy a legkonokabb ellenség uralkodóinak kedvenc ebfajtáját nem szívesen látta otthonában Napóleon.

A romantika ebmlematikus alkotója, Byron szívéhez az új-funlandi állt legközelebb. Ez nem véletlen, hiszen a romantika alkotói számára a legfontosabb értékek a szabadság, a hűség és az emberszeretet. Ez az elvi alapállás jelenik meg Byron-nál, mikor kimúlt ebét a leghűségesebb barátnak nevezi, mert a kutya az első, aki üdvözöl és a legbátrabb, aki védelmez.

Verne regényeiben a tudás mindig átsegíti a hőseit a nehézségeken. A nagy francia író hősei mindent tudnak, amit a kor tudománya felhalmozott. Amikor a hősök a természet erőivel, vagy fegyveres gonosztevők ellen küzdenek, könnyedén felülkerekednek. Más a helyzet, mikor árulókkal vagy orgyilkosokkal hozza őket össze a sors. Ebben az esetben „csak” a kutya segíthet.

A Tizenöt éves kapitány kutyahőse, Dingó kezdettől megmorogja Negorót, a szakácsot, eredeti gazdája gyilkosát. Remek szaglásával felismeri a gyilkost. Verne más írásaiban pontos leírást kapunk a kutyák intelligenciájáról és taníthatóságáról. A világ ura című regényben Niskó a hűséges eb, ilyen szereplő.

Fotó:kutya-tar.hu forrás:otthonikedvenc.hu/kutya.hu