A 10 hónapos bébi orángutánt, Budit nemrég menekítették ki. Azok az emberek, akik fogva tartották iszonyatos körülmények között tartották. Az Indonéziában befogott apróság édesanyját elszakították anyjától, de ő legalább túlélte. Anyját meg is ölték. A szörnyűség igaz, csak ezután jött. Csirkéknek való ketrecben tartották és csakis sűrített tejet adtak enni a fejlődésben lévő Budinak. Emiatt annyira legyengült a szervezete, hogy az éhhalál torkából mentették ki. Csontja az alultápláltság és a nem megfelelő hely következtében eldeformálódtak, fejletlenek és gyengék voltak. A tápanyagban szegény étrend oda vezetett, hogy szőre kihullott, bőre sebes lett, ízületei felduzzadtak.
Az Indonéz Nemzetközi Állatmentők (IAR) szabadították ki a szerencsétlen apróságot. Túlélte az eddigi megpróbáltatásokat, de hosszú az út a felépülésig.
Most Angliában kezelik az állatmentők. Budi számára azonban minden mozdulat fájdalmas. A csirkeketrec nem nyújtott megfelelő mozgásteret, így még a mászást is most kell megtanulnia közel egyévesen. Hangos visítással reagál az új, és számára fájdalmas mozgásra, de napról-napra erősödik és ügyesedik.
További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat!
(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: firsttoknow.com)