Jump to content

Lépés, ügetés, vágta, avagy a ló mozgásformái

2015. 06. 19. 16:00

Elkezdődött a nyári szünet a gyerekek legnagyobb örömére. Ha a szülők anyagi helyzete megengedi, akkor táborokba íratják gyermeküket, hogy felügyelet mellett olyannal foglalkozzanak, ami kedvükre való. Indulnak a lovas táborok is.


Egyre felkapottabbak a lovas táborok. A gyerekek is imádják, hiszen azok mennek oda, akiknek vonzódása van ezekhez a nemes állatokhoz. Megtanulják a lovakkal való bánást és a napi, lovak körüli munkába is beavatják őket.

Megismerik a lovak viselkedését, lovagolnak. De nem azonnal galoppolnak, hanem a lovak mozgásformáit végigveszik. Milyen egy ló járásmódja?

A lépés a leglassabb, lassú, ringó járásmód, amely közben mind a négy pata dobbanása hallatszik.

A következő az ügetés, amely egy ringó járásmód és csak két patadobbanás hallató, mert a két felemelt láb és a két földet érintők váltják egymást.

A vágta a leggyorsabb módja a lónak, amelynél három patadobbanás hallatszódik. A nyújtott vágta vagy galopp lényegében vágta, csak jóval hosszabbakat lép, mert hátsó lábaival előretolja testét. Ez terepen igen előnyös jármód és gyorsabb is, mint a vágta.

Az ágaskodás azt jelenti, amikor a ló két hátsó lábára áll.

A hempergéssel az élősködőket igyekszik eltávolítani testéről.

Bakolásnak nevezik azt a mozdulatot, amikor a ló nagyot rúg a levegőbe hátsó lábaival. Ez az öröm, boldogság kifejezésének módja is lehet, vagy éppen nyugtalanságát tudatja másokkal.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: flickr.com)