Jump to content

A látogatók áldozataivá vált egy kenguru

2018. 04. 24. 07:00

Az állatok védelme és szeretete nem minden nép sajátja. Ázsiában máshogy viszonyulnak az állatokhoz, a kutyákhoz is. Azt sem tudjuk feldolgozni, hogy megeszik a kutyákat, de ami most következik, arra sincs szó.

A történet főhőse pedig nem egy szabadon kóborló kutya, hanem egy állatkertben élő kenguru volt. Sajnos nem ő volt az egyetlen, aki így járt a látogatók miatt, azonban ez a példány sérült meg olyan súlyosan, hogy bele is pusztult.

A kínai állatkertben ugyanis kődobálással igyekeznek mozgásra késztetni az állatokat. Ezzel azonban azt is elérik, hogy eltalálják az állatokat. Egy kenguru már korábban úgy megsebesült, hogy nagyon úgy tűnt, el fog pusztulni. Az a példány túlélte, de a napokban egy másik erszényes tényleg olyan komoly sérülést szenvedett, hogy belehalt.

Nonszensz dolognak tűnik, hogy kövekkel felszerelkezett turisták így próbálják meg nagyobb aktivitásra ösztönözni az állatokat, de az állatkert dolgozói ezt tapasztalják. A környékről el is vittek minden követ, amit erre a célra használni lehetne, ám a látogatóknak ez sem akadályt. Visznek magukkal. Most kamerák felszerelésével igyekeznek megfékezni az emberek hasonló kegyetlen tevékenységét.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)