A Kecskeméti Vadaspark is azért létesült, mint minden hasonló intézmény, vagyis, hogy az ott otthonra lelt állatokat a látogatók megcsodálhassák. Ez a vadaspark is az óvodás és iskolás csoportok kedvelt látogatóhelye volt, mint ahogy az az osztály is kirándulni ment a vadasparkba, amelyiknek egyik tagja tragédiát okozott.
Nem tudni, hogy az ijedtség vagy a düh uralkodott el a fiúban, amikor a szurikáta megharapta. Eleve ennek megtörténnie sem szabadott volna, hiszen számos helyen feliratok és tiltó táblák jelezték, hogy senki ne nyúljon be a cuki ábrázatú szurikáták közé. A nőstény állat ráadásul az átlagosnál érzékenyebben reagált a külvilági hatásokra, mert védeni akarta a körülötte lévő családját, és saját egészségét is figyelnie kellett, ugyanis vemhes volt.
Többszöri figyelmeztetés ellenére is benyúlt az engedetlen diák, aki ellen harapással védekezett Zara, a vemhes szurikáta, a fiú pedig földhöz vágta az aprócska állatot. Akkora trauma volt ez a kis szervezetnek, hogy azonnal elpusztult a vemhes nőstény és vele együtt a még hasában fejlődő kicsik is.
A vadaskert igazgatóját nagyon bántja kedvelt szurikátájának halála, hiszen vele különösen jó volt a kapcsolata. Zara a Fővárosi Állat- és Növénykertben született, de anyja nem nevelte, így került Kecskemétre, ahol már vágytak egy szurikátára. Annyira, hogy a vadaskert igazgatójának irodájában élt. Szomorú, hogy ennek az értelmetlen halálesetnek meg kellett történnie. Hiába szidják az engedetlen fiút, Zara élete nem visszahozható.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!