Habár jót akartak akkor, amikor tizenegy keskenyszájú orrszarvút igyekeztek átköltöztetni az egyik kenyai nemzeti parkba. Az ötlet hiába tűnt jónak, ha a nemzeti park egyáltalán nem készült fel az állatok fogadására, és még emberi gondatlanság is közbeszólt.
A 11 orrszarvút olyan helyről akarták nyugodtabb területre szállítani, ahol nagyobb a hely, mint ahol addig voltak. Ez lényegében meg is valósult, tényleg nagyobb helyen élhetett a 11 állat, csakhogy a költözéssel járó stressz, az éheztetés és a kiszáradás, sómérgezés nem segítette az állatok túlélését. Sőt 11 orrszarvúból 10 el is pusztult. Egyetlen egy maradt életben, ám azt a példányt oroszlánok támadták meg. Nem pusztult bele a sérüléseibe, de komoly sérüléseket szenvedett.
Hiába tűnt jó ötletnek az áttelepítés, hiszen azzal a céllal költöztették át az állatokat, hogy nagyobb és jobb helyen élhessenek, azonban a nemzeti parkban olyan hibákkal okozták az orrszarvúk halálát, amelyeknek nem szabadott volna bekövetkezniük. A nemzeti park vezetőjét leváltották és dolgozókat is felfüggesztettek munkavégzésük alól.
Az orvvadászok miatt így is nagy bajban vannak a keskenyszájú orrszarvúk, de hogy még azok az emberek is ártanak nekik, akik épp az állatmentésben vannak benne, ez abszurd.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!