A természetes közegükben élő állatok kicsinyei születésük után közvetlen veszélyben vannak, hiszen nagyon sebezhetőek. Még a biztonságos, mesterséges környezetben is kétséges lehet, hogy a vadállatok kicsinyei életben maradnak-e. Ezért is tartották magukban a cseh állatkert dolgozói azt, hogy az egyik nőstény oroszlán életet adott kicsinyének. A másik ok pedig az, hogy a vadonban már kihalt berber oroszlán állománya most állatkerti körülmények között egy fővel növekedett.
A pilseni állatkert berber oroszlán állománya szépen gyarapodik a két nőstény és egy hím állatnak köszönhetően. Összesen már hat utódjuk született, az utolsó július 27-én látta meg a napvilágot.
A kis nőstényről példásan gondoskodik anyja.
Habár a pilseni állatkertben már közel ötven éve foglalkoznak a berber oroszlánok tenyésztésével, az utóbbi évtizedekben nem járt sikerrel az utódok felnevelése. Talán megtörik ez a tendencia.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!