Jump to content

Bálint mohósága nagy riadalmat okozott

2018. 11. 01. 20:00

Az állatkert az a mesterséges környezet, ahol mindegyik állatfaj jó helyen, megfelelő körülmények között élhet, és ami a lényeg, hogy a kihalás szélén álló állatfajok is eredményesen szaporodhatnak.

Azt gondolnánk, hogy az állatkertekben élő állatok biztonságban vannak. Alapvetően jó is az elgondolás, de a baj bárhol és bármikor megtörténhet. Ez a pécsi állatkertben be is igazolódott. Olyan történt, amivel nem is lehet számolni. Az történt ugyanis, hogy egy látogató, egy kislány beleejtette a pénztárcáját a vízilovak kifutójában lévő medencébe. Bálint, a hím víziló pedig érdeklődéssel vetette rá magát az újdonságra. Élelemnek nézte a pénztárcát, ezért kényelmesen elfogyasztotta azt.

A gondozóknak szóltak, hogy mi történt, akik azonnal cselekedni kezdtek és átkutatták a medencét. Mivel nem találták a pénztárcát, még a vizet is leengedték, hátha csak elkerülték egymást a gondozók és a pénztárca. Mivel így sem került elő a tárgy, így arra a következtetésre jutottak, hogy Bálint lenyelhette.

A kellemetlenségen túl attól féltek, hogy egészségügyi problémát okoz majd a vízilónál a pénztárca. Habár viccesnek tűnő lehetne a helyzet, valójában nagy bajt okozhatott volna, ezért a baj megelőzése érdekében úgy döntöttek a szakemberek, hogy hashajtóval kergetik ki a pénztárcát Bálint szervezetéből. Jó sok adag hashajtóra szükségük volt, hogy egy ekkora állatnál eredményt érjenek el. Három napi várakozás után valóban előkerült a lenyelt pénztárca.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)