Néhány hete még Arun, az egyéves hím elefánt születésnapját ünnepelhette az állatkert és sokan erre az időpontra időzítették állatkerti látogatásukat. Most azonban szomorú hírt kaptunk, és ugyanúgy elefántról. Arun nővére, az ötéves Asha 2013. február 14-én született. Nemrégiben azonban feltűnt a gondozóknak a nőstény elefánt nehézkes mozgása, kedvetlenebb is lett és kevésbé kommunikatív gondozóival, társaival. Ekkor már sejtették, hogy valamilyen betegség állhat a háttérben. Csak remélték, hogy nem a herpeszvírus, ami igen alattomos. Majdnem mindegyik ázsiai elefánt hordozója a vírusnak, és általában nem is okoz gondot, de ha mégis elhatalmasodik egy állaton, akkor hamar leterítheti.
Asha esetében is észrevették a tüneteket, és meg is kezdték a szakszerű kezelést, bízva abban, hogy az állat szervezete legyőzi a vírus. Még előrelátóak is voltak, mert a vérátömlesztéshez szükséges vért Asha apjától korábban levették arra az esetre, ha szükséges lenne. Sajnos szükség volt rá, még antibiotikumot is kapott, valamint infúziót, mégsem sikerült legyőzni a vírust. Megölte Ashát.
Az állatkertdolgozói gyászban vannak, és sok látogató, érdeklődő, állatbarát fejezte ki részvétét a veszteségért.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!