Jump to content

Egy másik élet

2019. 03. 23. 19:00

Az életünkben adódhatnak olyan helyzetek, amikor fel kell vagy fel akarjuk számolni eddigi életünket, és egy merőben másra szeretnénk váltani.

Lehet ez kényszerű megoldás, vagy pedig önmagunk által választott. Oroszlán Szonja nevét egész Magyarország ismerte, és kedvelték is idehaza, mégis úgy döntött, hogy egy új és egészen más életet választ magának, méghozzá nem is Magyarországon.

Átszelt óceánon túlra és az Amerikai Egyesült Államokba költözött.

Idehaza egy ország szerette a szőke színésznőt szerepei és tehetsége miatt, most azonban Amerikában színészkedik és emellett az állatok felé mutatott szeretetét is kifejezi méghozzá úgy, hogy segít nekik. A színészkedés mellet ugyanis az állatok rehabilitációjába is igyekszik belelátni és beletanulni.

Mivel Amerikában is élnek családtagjai, rokonai, és jó néhány barátra is szert tett már, így idegenben is otthon tudja magát érezni, de honvágya még így is van. Évente néhányszor meglátogatja szülőföldjét, itthoni családjával, barátaival akkor találkozik, és persze ki nem hagyhatja az itthon maradt lovával és kutyájával való találkozást sem.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)