Jump to content

Báró örökre távol marad

2019. 04. 12. 13:00

A tavasz előhírnökeit, a gólyákat mindenki várta. A jeladóval felszerelt gólyák utazásáról képet kaphatunk. Báró jelét is vártuk, hiába.

A tavaszt várván sokaknak jutott eszébe Báró, az első jeladós gólya. Báróra az volt jellemző, hogy minden évben ő volt az egyike a visszaérkező gólyáknak. Az ismert volt, hogy a jeladó megsérült, és indulása előtt sem sikerült a sérült adót lecserélni, így hol kaptak jelet, hol nem a szakemberek.

Jó ideig bizakodóan tekintettek a jövőbe, mert abban bíztak, hogy a készülék működőképes, csupán csak az afrikai lefedettség hiánya miatt nem érkezik jel Bárótól, a fehér gólyától, mára már azonban szinte biztosra veszik a szakértők, hogy a leghíresebb magyar gólya már nem él.

Veszélyt jelentetett rá az áramütés és az is, hogy egyes vidékeken előszeretettel lövik ki a gólyákat. Pontosan nem tudni, hogy mi történt Báróval, de egyre kisebb a remény, hogy életben van.

Báró minden évben elfoglalta a bekamerázott fészkét Őrhalmon, de idén nem érkezett meg. Tavaly is később érkezett, így bíztak, hogy idén is csak később indult útnak, de már a párja is megérkezett, Báró viszont nem.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)