Míg némelyik állat így találta meg a szerelmet, a nyugalomban, az ember nélküli állatkertben, addig sok lakó mintha nem találta volna a helyét mesterséges környezetében. Az állatkerti állatok ugyanis hozzá vannak szokva, hogy minden nap látogatók tucatjai áll meg előttük és a kifutó két oldaláról figyelik egymást.
Több hétre bezártak a hazai állatkertek, vadasparkok, de vidéken már újra fogadhatják a vendégeket. Van is rá igény, hiszen a nyárias hétvége kicsábította az embereket. A kisgyermeke családok végre újra kirándulhattak egyet.
A kinyitás után is szabályokat szükséges betartani, ezt a látogatók számának korlátozásával lehetséges megtenni. A másfél méteres távolság betartása érdekében van szükség erre. Zárva tarthatnak az állatkertek olyan részei, amelyek zártak, több látogatót képesek befogadni. Ugyanez érvényes az állatbemutatókra is. Sok állatkertnek a lehető legjobb időben érkezett a kinyitás lehetősége, hiszen a látogatókból származó bevétel fedezi az állatkertek költségvetésének nagy részét.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!