Jump to content

További érdekességek a Tigris Templom rejtekéből

2016. 06. 06. 20:00

Beszámoltunk arról, hogy a thaiföldi Tigris Templom méltán híres tigriseit elkobozták az ott élő szerzetesektől. Megbotránkoztató vagy jogos?

 

Egyre több érdekességre derül fény. Az első árván maradt kölyköt 1999-ben fogadták magukhoz a szerzetesek. Nemes cselekedetként indult, de mára kinőtte magát turistalátványossággá, amely nem biztos, hogy csak a tigrisek érdekeit szolgálja.

Az állatvédők és a vadvédelmi hatóságok emberei elkobozták az állatokat. Összesen 137 példányt számoltak össze, amelyekből 52 el is vettek, a többi még a templom területén maradt, de az elszállíttatásuk folyamatban van.

Szakemberek beszámoltak arról, hogy a Tigris Templom hatalmas turistaforgalmat tudhatott magának, amelynek fő vonzereje a tigrisek voltak. Csak a vadállatok miatt több száz turista fordult meg a templomban azért, hogy közvetlen közelükben lehessenek a tigriseknek, fotózzanak, megsimogassák a gyönyörű állatokat. Évente ez majdcsak nyolcszáz millió forintnak megfelelő összeget jelentett. Szakemberek véleménye szerint nem hogy nem jól tartották a tigriseket, de egyenesen a pokol tornáca volt az.

A költöztetés során 40, hűtőládába elhelyezett tigriskölyök tetemére bukkantak. Nem tudni pontosan, hogy mi céljuk volt a tetemek tárolásával. Feltételezések szerint az állatok szerveivel kereskedtek is a szerzetesek, amely miatt állatkínzással és illegális kereskedelemmel vádolják őket.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; flickr.com/kép)