Jump to content

Nem mindegy milyen halakat tartunk együtt

2014. 01. 14. 18:38

Ha eldöntöttük, hogy díszhalakat szeretnénk tartani akkor, első és legfontosabb feladatunk a megfelelő halfajok kiválasztása, majd az adott faj(ok)nak megfelelő élőhely kialakítása. Magunk sem tartanánk kellemesnek ha csak gyedül lennénk egy üres szobában egész nap, így lehetnek ezzel a halak is, tehát célszerűbb több eneriát fektetni az előkészítésbe, és igyekszünk a halak számára megfelelő környezetet kialakít.

Semmi ördöngösség, leginkább a szokásos, közismert dolgokkal: homok, vagy gyöngykavics, kdekorövek, növények, gyökerek amiket körülúszhatnak, mind elősegítik, hogy jól érezzék magukat. Mindenekelőtt a legfontosabb arra figyelni, hogy jól mossunk le csapvízzel mindent, mielőtt betennénk az akváriumba. A halak természetes környezetében is találhatók növények, gyökerek, kövek és sziklák élőhelytől függően. Mivel a halak tiszta vízben szeretnek élni, ezért érdemes az akváriumba megfelelő szűrőt is elhelyezni, hogy tisztán tartsa a vizet, ill. részleges vízcserét legalább hetente egyszer javaslunk (a teljes vízcsere sokkot okozna az állatnak, és az akvárium megfeleő működéséhez szükséges baktériumok mennyisége is vészesen lecsökken).

Ha kitaláltuk milyen és hány halat szeretnénk tartani, akkor a megfelelő méretű akváriumot kell kiválasztanunk, hogy halaink kényelmesen élhessenek benne. A megfelelő hal/medence arány érdekében vegyük figelembe a következőket, az elfogadott általános szemlélet szerint, 1 db átlagos méretű díszhalnak 3-5 liter hely kell. Tehát pl., egy 54 literes akváriumba 10-18 hal telepíthető a víz minden zónájába telepíthetünk halat, de egyik zónát sem szabad túltelepíteni, fontos, hogy a rajban élő halakat csak rajban tartsuk.

Legalább 21 nappal azelőtt, hogy hazavinnénk a halat, engedjük fel az akváriumot vízzel, rendezzük be és fürsük fel az akváriumot megfelelő hőmérsékletre. Ez egyben arra is jó, hogy közben elszivárogjon belőle a klór, és beinduljon az egészséges akvárium műdödéséhez elengedhetetlen baktériumok szaporodása, a folyamat beindításához használjuk vízkezelő szert. Miután hazavittük tegyük a haltartót az akvárium vízébe, miután a hőmérséklet kiegyenlítődött és a vizek keveredtek, engedjük a halacskáinkat gyengéden a vízbe, adjunk neki eg kis időt, hogy megszokják az új környezetet.

Az egészséges hal - a boldog hal. Hogy bizonyosan megkapjanak minden vitamint, ásványi anyagot, aminosavakat és egyéb tápanyagot, amire szükségük van, adjunk nekik naponta 2-3 alkalommal állateledel szaküzletekben kapható speciális haleleséget. Ma már a boltban kapható eleségek természetes anyagokból állnak, így könnyen emészthetők, s lecsökkentik a végtermék mennyiségét, ami szennyezné a vizet. Csökkentsük a stresszt, az összes kiválasztott faj hőmérséklet-igénye legyen közel egyforma, mindegyik ugyanolyan vízben (pH, keménység, szín stb.) érezze jól magát, tartsuk be az éjszakák és nappalok váltakozását.

Fotó: freedigitalphotos.net

otthonikedvenc.hu/akvarisztika.info