Jump to content

A békés halak nem azok más körülmények között

2017. 10. 02. 06:00

Szeretjük az aranyhalakat, mert könnyű tartani őket. Kiváló állat a lakásban lévő akváriumba ugyanúgy, mint a kerti tóba.

Tartásuk ráadásul nem igényel túlságosan nagy szakértelmet, hiszen igénytelennek mondható halak, és igazi túlélők.

Kanadában azonban nem hoznak boldogságot az aranyhalak. És még csak szerencsét sem hoznak, ellenben bosszúságot. Az egész néhány darab aranyhallal kezdődött, amelyet az egyik kanadai tóba engedtek. Megunták a halakat, és így szabadultak meg tőlük. Ezzel nemhogy rosszat tettek volna nekik, hanem annyira elszaporodtak a tóban, hogy már az őshonos fajokra nézve veszélyessé váltak. Nem volt kétséges, hogy valamit kezdeni kell a helyzettel, ezért annyira lecsapolták a tó vizét, hogy arra számítottak, a halak többsége nem éli túl a telet. A befagyott tó vizében hátha elpusztulnak. Csakhogy nem így volt, az igazi túlélőknek ez nem jelentett gondot. Mivel ez a terv nem működött, ezért elektromos árammal próbálkoztak, de az sem vezetett célra. Még a szomszédos tóba is átkerültek az aranyhalak, így már annak élőlényeire is veszélyt jelentenek a halak.

Most úgy tűnik, hogy kénytelen kémiai megoldással kiiktatni az aranyhalakat.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)