Az amerikai testvérpár mit sem sejtve kocsikázott. Már jó ideje haladtak útjukon, amikor a szemük sarkából felfigyeltek a levegőben feléjük száguldó tárgyra, amikor a pillanat tört része alatt az a valami elérte a testvérek autóját és megállíthatatlanul vágódott bele annak szélvédőjébe.
A sofőrülésben ülő testvérnek annyi lélekjelenléte még maradt, hogy fékezzen az autón, de így is elérte őket a tárgy.
Azaz nem is tárgy, mert legnagyobb meglepetésükre az autó szélvédőjébe pukkant valami egy teknős volt. Szó szerint beleékelődött az üvegbe.
A kiérkező rendőrök sem értették, hogyan kerülhetett a levegőbe a teknős, de azt a választ találták leglogikusabbnak, hogy egy másik autós üthette el úgy a hüllőt, hogy annak kemény páncélja kicsúszott a gumi alól, és mint egy lövedék repült tovább, egészen a testvérek kocsijáig, amelynek szélvédője fogta meg.
Az autót a sérülése miatt nem engedték tovább, a testvérek is megsérültek, a testvérek megúszták a különös balesetet néhány karcolással és csodák csodájára a teknős is élt, akit állatkórházba szállítottak.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!