Jump to content

Öt százalékuk élte túl a tisztítást

2017. 11. 11. 08:00

Az akváriumi halak gondozása legalább olyan nagy felelősség, mint bármilyen állatot tartani. Sok mindennek meg kell felelnie ahhoz, hogy az optimális feltételek adottak legyenek a halaknak.

Márpedig a sok látogatót vonzó akváriumokban hihetetlen élet van. Annak gondozása, a halak és egyéb vízi élőlények ellátása nem semmi feladat. Az tokiói akváriumban éppen egy fertőtlenítési procedúrát hajtottak végre, hogy a beteg halak egészségi állapotát helyre tudják hozni. Amíg hatni hagyták a fertőtlenítő szert, az időre leállították a medence mesterséges oxigénellátását is. Ez volt a lehető legrosszabb, amit tehettek az akváriumi közösséggel, ugyanis a 240 tonnányi vízben élő halak legtöbbje elpusztult. Csak a halak öt százaléka élte túl a vegyi támadást, 1235 hal így is elpusztult.

A gondozók nem számítottak ilyen tragédiára, ugyanis a leállított levegőztetőberendezés helyett egy másik eszközt működtetek addig, amíg tisztították a medence vizét. Aznap még nem is jelentkezett semmilyen probléma, de másnapra már azt látta az ügyeletben lévő biztonsági őr, hogy óriási a pusztulás.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)