A központot azért nyitják meg, mert ide érkeznek majd be az adatok, amelyek a németországi farkasokkal kapcsolatosak. Fontos is, ugyanis sok időnek kellett eltelnie, hogy ott újból farkas tűnjön fel. 150 év elteltével, az ezredfordulón tűnt fel újból a farkas. Azóta azonban elszaporodtak és most már 31 falka él az országban, de kóbornak párban és magányosan is néhányan.
A központ munkatársainak az lesz a feladata, hogy falkák útját kövessék, valami tájékoztatást és segítséget nyújtanak a helyieknek, a települések önkormányzatának. Az állattenyésztők féltik állataikat, és szívük szerint kilőnék a ragadozókat, csakhogy éppen a védelmük a cél, hiszen veszélyeztetett faj is, és örülnek annak, hogy újból élnek farkasok Németországban. A cél az, hogy az embereket hozzászoktassák a farkasokkal való együttéléshez.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!