Afrikában számos olyan állatfaj él, amelyre az orvvadászok rendre szemet vetnek. A Dél-Afrikai Köztársaság északi részében élő párducállományban érezhető nyomot hagytak. Annyira, hogy vörös listára került az állatfaj.
Az állatok számának csökkenésére már 2008-ban felfigyeltek, de 2012 és 2016 között kamerával is felszerelték a környéket, hogy megfigyelhessék hány állat élhet. Az akkori eredmény szerint a területen közel hetven példány élt. A 2008-as adathoz képest ez több, mint 50%-os állománycsökkenést jelentett.
A Dél-Afrikai Köztársaság északi hegységeiben volt egykor a legsűrűbb a párducok populációja, de mostanra megcsappant a számuk, és a kutatók félnek attól, ha öldöklésük nem áll le, akkor a párducok eltűnnek onnan méghozzá nem is soká.
Néhány példányt jeladóval szereltek fel, hogy nyomon követhessék útjukat, valamint azért is, hogy megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket is. Több párduc esett csapdák áldozatává, egyiküket lelőtték, néhányuk pedig minden nyom nélkül elveszett.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!