Nemcsak a velünk és körülöttünk élő háziállatok éreznek, de a vadak is, azonban a házi kedvencek reakciói szembetűnőbbek számunkra.
A kecskék például sokkal jobban kedvelik a mosolygós arcú embereket. Ezt egy kísérlet során állapították meg. Egy terem falára, egymástól meghatározott távolságra fekete-fehér képeket függesztettek ki. A fotókon egy személy különböző érzelmi állapotú arcát jelenítette meg. A helyiségbe beengedett kecskéket beengedték a terembe, és az állatokat semmi nem korlátozta hová és mikor menjenek.
A kísérlet alanyai egyértelműen azokat a képeket közelítették meg először, amelyen az alany a legmosolygósabb volt, azonban a többi kép mintha nem is létezett volna.
Az, hogy csak a mosolygós kép felé közelítettek, akkor volt érvényes, amíg a boldog arcot mutató fotó a jobb oldalon volt. Amint a falon más helyen szerepelt a mosolygós kép, a kecskék ugyanúgy nem vettek tudomást arról, amely annak tulajdonítható, hogy agyuk egyik felével dolgozzák fel a látottakat, vagyis a bal agyféltekével. Ez a kísérlet is azt bizonyítja, hogy az állatok is észlelik az emberi hangulatot, felismerik az érzelmeket az ember arcán és viselkedésében is. Még a kecske is.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!