Jump to content

Kísérleti alanyként, szinte tárgyként bántak velük. Megint kérdésessé vált a sorsuk

2018. 09. 27. 07:00

Megszokott módon és teljesen általánosan nyúlunk a kozmetikai termékekért. Nem gondolkodunk azon, hogy a termék piacra kerülését tesztek előzték meg, hogy a lehető legjobbal álljanak elő.

A tesztek java pedig azt jelentette, hogy állatokat használtak fel arra a célra, hogy kozmetikumokat állítsanak elő. Emellett az orvostudomány számára is használják az állatokat. Rajtuk kísérleteznek ki számos emberi gyógyszert, és vizsgálják azok hatását.

Egy Bécshez közeli városban, Gänserndorfban van egy intézmény, ahol olyan csimpánzok és emberszabású majmok élnek, akiken kísérleteket végeztek.

Az egykor működő gyógyszergyár, az Immuno több tucat emberszabású állaton végzett laboratóriumi kísérletet. A vadállatokat még a 70-80-as években fogták be Afrikában. A gyógyszer amerikai felvásárlása után be is szüntették az állatkísérleteket, és a gyógyszergyárat az egykor ott szenvedő állatok menhelyévé alakították át.

A HIV, az AIDS és a HPV vírusok megismerésére is felhasználták az emberszabásúakat, vagyis a most is élő egyedek különböző betegséggel fertőzöttek. A kísérleteknek természetesen egészségügyi és mentális hatása is van az állatokra, így a fertőző betegségeken túl többjüknél mozgásszervi problémák is jelentkeztek, valamint depresszióval küzdenek.

A menhely fenntartás, üzemeltetése még 2019-ig megoldott, utána viszont nem tudni, hogy mi lesz a beteg, teljesen leamortizált egykori kísérleti állatok sorsa.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)