Jump to content

Ez nem állattartás

2019. 10. 17. 08:00

A tenyésztésnek ahhoz köze sem volt, amit egy háznál találtak. Volt ott minden, sok minden.

Állatvédők mellett rendőrök és állatorvosok is kivonultak arra a helyre, ahol olyan sokféle állatot találtak, mint egy vadasparkban, csak épp nem volt minden rendben. A karámban elhelyezett állatok tartása viszonylag megfelelő volt, de ott is nagyon különböző állatok éltek együtt, úgymint a juhok mellett törpemalacok, pónilovak, de még alpaka és teve is.

Arra azonban nem voltak felkészülve, amit a házban találnak. A háziállatokkal együtt vadállatok, ráadásul olyanok, amelyek tartása engedélyhez kötött, is életek. Kutyák – abból is többféle fajta – és macskák uralták az állatállományt, de a szurikáta, ormányos medve és kakadu ugyanúgy megtalálható volt. Emellett még rágcsálók és baglyok is voltak.

A nem megfelelő tartás, valamint az állatok létszáma arra a helyre azt eredményezte, hogy egymásnak estek a helyszűke miatt. Saját ürülékükben topogtak az állatok, az ápolatlanságnak köszönhetően bőrbetegségben, férgességben szenvedtek. Elhullott állattetemek is voltak a házban.

Az állatokat állatvédők vették magukhoz, biztonságba helyezték őket, a rendőrség pedig állatkínzás vádjával eljárást indítanak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)