A természetet járók és szeretők sok csodát láthatnak és az egyik lehet a foltos, édes és ártatlan őzgida. Kinek ne esne meg rajtuk a szíve, ha azt látná, hogy ez a gyönyörű állat védtelenül, magára hagyva kuporog?

Csakhogy nem az ember megmentésére vár, hanem így próbál meg rejtőzni addig, amíg az anyja valahol a közelben táplálkozik.

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy az ilyen védtelennek tűnő ártatlanságot magunkhoz vesszük abban a hitben, hogy megmentjük. Valójában így ártunk neki.

Ha már hozzáértünk, akkor az anyja az idegen szag miatt nem fogadja el saját gidáját, így a természetben halálra lenne ítélve. Ha pedig magunkkal visszük, akkor arra is nagy az esély, már nem engedhetők vissza a szabadba, így állatkertek, vadasparkok lakóivá válnak.