Jump to content

Hogyan viselkednek a nyulak?

2016. 06. 02. 19:00

Édes gombolyag, amelyet a puha bundája, a nagy fülei és a gyorsan mozgó orra csak még magával ragadóbbá tesz. Nem véletlenül szeretik annyian a nyuszikat.

Sokan tartanak otthonukban is nyuszit, hiszen a gyerekek álma valósulhat meg azzal, ha a család kedvence egy nyuszi lehet.

A nyuszik kétféleképpen viselkednek, vagy ébren vannak, vagy pihennek. A pihenés alatt az alvást is lehet érteni, ugyanis pihenésének közel 30%-a alvással megy el. Pihenő póz lehet, ha mind a négy lábát maga alá húzza a nyuszi, de előfordul, hogy hátsó lábait oldalra kinyújtja. Oldalán fekve is időzhet, valamint mellső lábaira támasztja fejét, és úgy alszik.

\"\"

Általában ilyen békés egy nyúl, de ha több fajtársával él együtt, ahol hímek is ének, akkor a domináns példány kimutathatja tekintélyét. A fenyegető testtartás során hátsó lábaira emelkedik, jellegzetesen felállnak a fülei. Az alárendelt viszonyban lévő nyúl összekuporodik, fülét fejéhez lapítja, és nem mozdul. Így csinál az a példány, amelyik rangban a másik alatt van. Ha lehetősége és helye van, kivárja a pillanatot és elinal.

Ha egy nyuszit tartunk, akkor annak a példánynak nem kell megvédenie saját területét más egyedtől, ám ahol több nyuszi lakik, ott bizony kialakulhat a harc a területért. A megszerzett területet megjelölik és meg is védik más állattól.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; flickr.com/kép)