A kutya életeleme a szociális közeg, elsősorban az embertársas környezet. Éppen ezért a kertes házban élő gazdák számára is azt szokták tanácsolni, hogy legalább 6 hónapos koráig engedjék be a házba a kutyát, mert ekkor szocializálódik környezetével.
A szakértő szerint a kutya szociális együttműködési képessége akkor bontakozik ki legjobban, ha emberi környezetben van. Nem felelőtlenség tehát lakásban kutyát tartani, ha biztosítjuk a kutya mozgását. Ugyanis bárhol is tartjuk, az a legnagyobb felelőtlenség, ha nem foglalkozunk vele.
Topál József viselkedéskutató szerint a kutyák eléggé eltérően viselkednek, ha a szűk lakásban hosszú ideig egyedül maradnak. Sok kutyát egyáltalán nem zavar, de manapság a városi kutyatartás egyik legsúlyosabb problémája éppen az a szeparációs stressz, amit az otthon egyedül hagyott kutyák élnek át. Ilyenkor a kutya folyamatosan ugat, rosszabb esetben szétszedi a lakást vagy bepiszkít.
Vannak kutyák, akiket akár 8-10 órát is nyugodtan egyedül lehet hagyni, de van olyan egyed, akit 5 percre sem. Ha a kutya érzelmileg stabil, bízik a gazdájában, akkor játékkal is le tudja kötni magát otthon, vagy pedig, pihenéssel is töltheti az egyedüllétet.
Az egészséges felnőtt kutya szerinte kibír 12 órát egyedül, ha biztosítják mozgásigényét, és energiáit rendszeresen levezeti a gazda. Ehhez viszont legalább napi 3 séta javasolt, főleg sok mozgást igénylő kutyák esetében.
Fotó: freedigitalphotos.net forrás:otthonikedvenc.hu/delmagyar.hu