Még a tudósok számra is rejtély, hogy miért is vonyítanak a kutyák. A fő ok valószínű az őseiktől ered, méghozzá a farkasoktól. A vonyítás ugyanis egy kommunikációs eszköz. Éppen olyan, mint a morgás vagy az ugatás.
A vonyításnak kétféle hírértéke lehet. Az egyik szerint a gondoskodást igyekszik kifejezni, hogy megmutassa eltévedt társának a hazataláló utat, míg a másik éppen fenyegető tartamú, hogy tudassa a betolakodóval a tiltott területre való belépését. Valószínűleg a szirénására való vonyító reakció üzenettartalma az utóbbi lehet. Ha pedig akkor zendít rá, amikor egyedül hagyjuk, akkor mintha utat próbálna mutatni a gazdájának, hogy visszataláljon hozzá.
Akkor is voníthat egy kedvenc négylábú, ha unatkozik, vagy csak „beszélgetni" szeretne. Ráadásul ez a közlési módszer sokkal távolabbra elhallatszik, mint egy egyserű ugatás.
Vannak kutyafajták, amelyek az átlagosnál többet vonyíthatnak. Ilyen például a husky is, de más északi fajtákra is jellemző ez.
A kutatók egyik csoportja az vallja, hogy a vonyítással a kutya még több figyelmet akar kikövetelni gazdájától, míg mások szerint minden kutyának más és más jellegű az ugatása és a vonyítása is.
Szakértők szerint az egész nap vonyító kutya szeparációs stressztől szenved, amely főleg igaz a kölyökkutyákra, akiket éppen akkor választottak el anyjuktól.
A vonyítás hátterében az is állhat, ha a kutya gondolja magát a falkavezérnek. Ha pedig egész nap be van zárva, akkor nem tudja a falkáját megvédeni. A másik ok pedig a kutya elkapatása, éppen úgy, mint gyerekek esetében. Ha a kutya minden vonyítására ugrik a gazda, az okos állat hamar megtanulja ugráltatni a gazdáját.
Pedig ha valaki nem jól neveli a kutyáját, akkor árt magának és az állatnak is, nem beszélve a szomszédokról.
(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: 444.hu)