Jump to content

A barátság segítése

2014. 11. 02. 09:05

Mindkét állat nála kisebb prédára vadászik és területüket védelmezik. Vagyis ha más állat lép territóriumába, azt fenyegetésnek érzik, ellenségesek és izgatottak lesznek. Ha egy fedél alatt akarjuk a két faj képviselőit tartani, akkor adunk néhány tippet, hogy tedd.

Ha azt szeretnénk, hogy egy fedél alatt éljen békességben egy kutyus és egy cicus, akkor az a legfontosabb, hogy előbb a macskát fogadjuk be, és csak aztán a kutyát. Megfigyelték, hogy az ilyen kapcsolatú állatok 75%-ban közeledtek egymáshoz barátságosan, míg fordított esetben ez a százalék jóval alacsonyabb.

Ha frissen hozzánk került állatról, állatokról van szó, akkor felügyelni kell őket. Egyedül nem szabad hagyni, mert akár végzetes is lehet, ha az idegen állatokra nem figyelünk.

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha mindkét állat kölyökkorukban kerülnek hozzánk. Ha már van egy macskánk, akkor olyan kutyust kell választanunk, amelyik elfogadja a cicát. Ha pedig kutyánk már van, akkor a macskának biztosítsunk egy kutyamentes, biztonságos helyet addig, amíg el nem fogadják egymást.

Fontos, hogy ne maradjanak felügyelet nélkül egy helyiségben a még nem összeszokott állatok. Ha nem tudunk rájuk megfelelően figyelni, akkor a cicát és a kutyát különítsük el egymástól. A barátkozás idejére nem árt a kutyusnál a póráz használata. Annak használatával engedjük közel a cicához.

Semmit nem szabad erőltetni, hanem fokozatosan ismételjük a két állat ismerkedését, találkozását. Ha nyugodtan viselkednek, akkor jutalmazzuk és dicsérjük meg mindkét állatot. Amikor a cica egyre bátrabb lesz, egyre jobban mer kapcsolatba lépni a kutyussal és egy idő után már a póráz sem lesz szükséges.

Egy rácsos ajtó is segítheti az ismerkedést, ám mégis el tud húzódni a macska az esetleges inzultus elől.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: men.hu)