Svéd és angol zoológusok azt kutatták, hogyan képes a juhász és kutyája akár több száz állatból álló csordát egyben tartani. A vizsgálatokhoz GPS adatokat használtak fel, és ebből kiderült, hogy a juhászkutyák két nagyon fontos szabályt tartanak be.
Az egyik, hogyan terelhetők az elkallódott állatok a többihez, a másik pedig, amikor a már egyben lévő állatokat irányítják, terelik. A saját fejlesztésű GPS vevővel ellátott birkanyáj szolgáltatta az adatokat, így nagyon pontos képet kaptak arról, hogy miként mozognak a birkák és a juhászkutya.
A birkák az úgynevezett önző csorda elmélet szerint működnek, ami azt jelenti, az állatok úgy helyezkednek el, hogy legyen valami az egyed és a veszélyforrás között. Vagyis arra törekednek, hogy a nyáj széléről annak közepe felé jussanak.
Az így kapott adatokat felhasználva számítógépes szimulációt készítettek, amelyből létrehozták a matematikai modellt is. Így már tudományosan is modellezve van a juhterelés.
A kutatók azon mesterkednek, hogy a kapott eredményt több drón vagy robot együttes mozgatásához fel tudnák használni, valamint alkalmazhatnák a környezetvédelemben is.
(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: m.origo.hu)