Vajon ezen esetekben az volt a cél, hogy más emberek arcára mosolyt csaljanak? Mert akkor még csak hagyján, de némelyik kutyussal jól elbántak. Még szerencse, hogy visszanő a szőr.
Nincs jó hírük a pitbulloknak, de erről az ember tehet. A harcra edzett és nevelt kutya csak azt teszi, amiben felnőtt, amire tanították. Régen egészen más volt a feladat. Nem is hinnéd, hogy micsoda.
A cukiság nem viselte jól az esőt, mint ahogy a násznép sem, hát menedéket talált. Épp a menyasszony közelében.
Azt hitték, hogy sikerrel jártak, de az öröm korai volt. Hamar kézre kerítették azokat, akik meg akarták a Noét rövidíteni.
Csak azt tette, amit az emésztőrendszere kívánt. Hogy az pont versenypályára jutott, nem a kutya hibája.
Elszökött egy Áron nevezetű háromlábú kutyus. Öt napba került, mire meg tudták fogni.
150 kutyát találtak azon a helyen, ahol a német nő tevékenykedett. Azaz nem tevékenykedett, mert nagyon rossz körülmények között éltek a kutyái.
Egy felmérés egyre több állat kel útra kirándulások során, mert egyre bővül azoknak a szálláshelyeknek a száma, ahol szívesen fogadják a kutyákat és macskákat is.
Egyszerűen nem tehették meg, hogy az amúgy is ijedt kutyust magára hagyják. Az is eléggé sokkolta a kutyust, ami gazdijával történt.
Körülötted is van fekete kutya? Nagytestű? Ha imádod, akkor imádd is, mert különleges. Legendák szólnak róluk.
Úgy döntött, hogy beugrik egy kis pancsira. Élvezte minden pillanatát.
A felnőttek felelőssége az, hogy megtanítsák a gyerekeket az állatokkal való helyes bánásmódra.