Jump to content

Tisztelni kell őket, már csak a koruk miatt is

2017. 07. 17. 20:00

Az illem és a jó modor is azt követeli meg, hogy az idős személyekkel tisztelettudóan beszéljünk és bánjunk.

A fiatalabb nemzedéknek az is a dolga, hogy az időseket gondozza, segítse, amikor már arra szükségük adódik. Csak indokolt esetben kerülnek szociális otthonba az idős emberek. Van, aki önként vonul be, hogy családtagjait így segítse, ne okozzon nekik plusz töredelmet, míg másoknak a 24 órás állandó felügyelet mellett szükséges lépés.

A fotós egyik képe

Az idős kutyákat nem lehet beadni kutyák számára kialakított idősek otthonába. Inkább menhelyre szokták bevinni a megunt kutyust. Az öreg állatok azonban nem szerepelnek a kapós egyedek között, úgyhogy mellettük a legtöbb örökbe fogadni kívánó elmegy.

Egy fotós nő azonban látja bennük a szépséget, és meg is adja számukra a tiszteletet. Megörökíti az idős ebeket, majd a róluk készült fotókat közszemlére teszi közösségi oldalain a kutyusok történetének leírása mellett.

A fotósnő jól tudja milyen megélni szeretett kutyák elvesztését, hiszen ő is elveszítette két hű társát, ráadásul egy éven belül. Pontosan ez adta az ötletet, hogy idős állatokról készítsen képet, megadva ezzel a kellő tisztelet és másokat is tudatosítva arra, hogy mennyire oda kell figyelni öreg barátainkra.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | instagram.com/kép)