Az állatok világnapja megmozgatta az emberiséget, így hazánk kormánya is anyagi támogatásokkal segíti az állatvédelmet. Ezentúl törvénymódosításokkal fogják szigorítani az állatok elleni bántalmazást.
A magyar kormánynak olyan terve is van, hogy az állatvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat már az iskolai tananyagba beépítenék, hiszen ahhoz, hogy megfelelően bánjunk a ránk bízott állatokkal, ahhoz megfelelő ismerettel és szokásokkal kell rendelkezniük a most felnövekvő nemzedéknek.
Nem árt a gyerekeknek azt sem tudni, ha igazán tenni akarnak az állatok védelmében, imádják kedvenceiket, de nem akarnak szaporulatot, akkor az ivartalanítás a legjobb megoldás. A Földművelés Minisztérium ebben is segíteni igyekszik a menhelyeket és az ivartalanítási program keretén belül a túlszaporulat is egyre csökkenhet. Ez is, ahogy az állatvédelem egész az egész társadalmat érintő feladat.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!