December 1-én kilőttek két kutyát. Erre lehetőség is lenne akkor, ha vadászterületen lett volna a két kutya, és akkor is, ha a gazdáik nem beazonosíthatók. Kilőhető egy kutya akkor is, ha vadat űz, és ha elkapott zsákmányát nem engedi. A kilövés persze csak akkor kivitelezhető, ha azzal más életét nem veszélyezteti.
Ezesetben azonban több ellenérv is érvényes lett volna, csakhogy az elkövető egyiket sem vette figyelembe. A kutyák gazdájukkal voltak, ráadásul szolgálatot teljesítő állatok voltak. Az egyik eb a közeli halastó őrkutyája volt, a másik pedig a szintén közelben legelésző birkanyáj terelőkutyája volt, akivel együtt ott volt a juhász is. A két kutyus akkor találkozott össze, amikor a birkákat hajtották a juhásszal együtt. A töltésen játszott a két boldog kutyus, örültek egymás társaságának. Addig legalábbis, amíg valaki meg nem ölte mindkét ebet. Az elkövető nem vette figyelembe, hogy akár a juhász életét is kiolthatta volna.
A juhász végignézte mindkét kutya könyörtelen halálát. Mindkét állat olyan súlyos lövést kapott, hogy perceken belül kimúltak. Miután a juhász hallotta a járművet elhajtani, csak aztán értesítette az őrszolgálatot a történtekről. Arra azonban nagyon kicsit az esély, hogy az elkövetőt meg is találják, mert nem hagyott maga után nyomot.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!