Sőt még a sporttevékenységeinkbe némelyikében is velünk lehetnek. Egy kocogás még jobb, ha velünk robog a kedvenc is, így a testmozgáson túl a kutya egészségügyi szükségleteit és mozgásigényét egyszerre tudhatjuk le. Ez is egyfajta közösen töltött idő.
Ezen túl is gondoltak a kutyusok társaságára, így 2016-ban alkalmaztak először labdaszedő ebeket teniszmérkőzéseken. A Brasil Open tornán bevetett kutyusok egységesen nyerték el a nézők tetszését, így az idei év is ennek jegyében telt.
Azon túl, hogy nagyon cukik a négylábú labdaszedők, még az is cél, hogy az ilyen megmozdulással arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen sok állat él menhelyen.
A mérkőzéseken olykor komikus helyzetek alakulhatnak ki amiatt, hogy a kutyák a labdák összeszedését nem munkaként, hanem játékként kezelik. A kellemetlenségnek tűnő pillanatok helyett inkább vicces, bájos pillanatként élik meg a nézők és a játékosok is, még színesebbé téve a komoly sporttevékenységet.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!