Az idős férfi saját angliai telkén tevékenykedett. Targoncájával dolgozott és vele tartott kiskutyája, a mindig virgonc Jack russell terrierje. A 70 éves férfi sziklakertet tervezett kertjébe, azzal foglalatoskodott. A kapunk szeretett volna járművével kihajtani, de ahhoz azt ki kellett nyitni, így kiszállt a gépből, de nem húzta be a kéziféket. A targoncát üresbe tette, ám a mindig ugrándozó, aktív kiskutya addig ugrándozott a targonca belsejében, hogy mozgásba lendült a jármű, és az idős gazdának nem volt esélye elmozdulni előle, az a kapuhoz préselte.
Ebben az állapotában találta meg az idős embert a fia, aki hiába értesítette a mentőket, már csak a halált tudták megállapítani.
Eddig tartott a nyomozás, amelynek végeredménye az lett, hogy véletlen balesetnek nyilvánították az esetet, amelyben véletlen közreműködő az idős férfi kiskutyája volt.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!