Bármennyire hideg és esős idő van odakint, bizony a csak lakásban élő kutyusok számára a napi minimum kétszeri sétát biztosítani kell azért, hogy egészségügyi dolgaikat elintézhessék, de emellett fontos, hogy legyen lehetőségük a mozgásra is. A nagy hidegben és az esőben ugyanúgy szükséges számukra ezt biztosítani, a séta alól tehát nem mentesülhetünk. Ha pedig már kell a mozgás, akkor csak az nem mindegy, hogy azt hogyan tesszük.
A kutyusok egy része eleve jól el vannak látva bundával, amely védi a testük egészét, azonban a folytonos lakásban tartózkodás, a hideggel való ritka érintkezés rájuk is hatással van. A gyérebb bundájú, vagy netán kopasz kutyusokat pedig eleve ruhába kell öltöztetni télen, ha sétára visszük őket. Kölyökkutyák esetében is sokkal fokozottabban kell vigyázni, mert a kiskutyák szőre gyérebb, testsúlyuk is kisebb, és mivel a talajhoz is közelebb vannak, a hideg jobban éri őket, hamarabb meg is betegedhetnek. A tappancsok fagyására is fokozottabban ügyelni kell a metsző hidegben.
Az otthoni kinti tartás esetében megfelelő méretű és bélelésű kutyaólról kell gondoskodni, de még jobb, ha beengedjük a házba az ebet. Még ha nem is lakásban élő kutyáról van szó, a garázs vagy a kazánház kellő menedéket jelenthet a hideg elől.
A kint tartott kutyusok esetében naponta többször cserélni kell a vizet, hogy az ne fagyjon meg. Energiában gazdag étrendben részesítsük kedvenceinket és a számukra kialakított vitamint is lehet számukra adni. Ha nem vagyunk biztos a dolgunkban, akkor állatorvos segít a megfelelő vitamint.
Több készülékhez használunk a tél folyamán fagyálló folyadékot, amely édeskés íze ellenére akár kis adagban is halálos lehet a kutyák számára, ezért óvakodjunk a folyadék megfelelő tárolásáról.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!