Jump to content

A megmentésért cserébe megmentették

2019. 05. 20. 08:00

Egyes kutyák jobban kedvelik az embereket, és vannak, akik ha nem szokták meg az ember közelségét, azt ki is mutatják.

A szocializációtól nagyon sok függ, és még így is vannak olyan kutyák, akik kevésbé viselik el a mindig aktív gyerekeket. Ennek megfelelően érdemes kutyát választani a családba. Az amerikai családban élő hároméves kislány az udvaron játszott. Édesanyja a házból figyelte gyermekét. Arra lett figyelmes, hogy egy gyermeke felé közelítő kutya vicsorog pici gyermekére. Még az vér is meghűlt az édesanyában, nem is tudta, hogy mihez kezdjen.

Nem is kellett cselekednie, mert a másik irányból egy másik kutya tűnt fel, ezúttal azonban nem a kislányt közelítette meg az ugyancsak vicsorgó állat, hanem a másik kutyát. Össze is verekedett a két állat, ez idő alatt azonban az anya biztonságba tudta vinni gyermekét.

A két kóborállat összeverekedése után a gyermeket támadó állat elmenekült, míg a gyermeket megvédő kutya súlyos sérülésekkel maradt az udvaron. Az anya felhívta az állatvédőket, akik befogták és a menhelyre vitték a sérült állatot. Megkezdték gyógyítását és felépülése után örökbe fogadhatónak nyilvánították.

Talán nem is olyan meglepő, hogy a kóbor kutyusért az a család jelentkezett, akinek gyermekét megvédte a kutyus egy másik állattól. Úgy érezték, hogy tenniük kell valamit a szerető család nélkül élő kutyáért, aki megmentette kislányuk életét.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)