Jump to content

Vitte magával, mindegy milyen áron

2020. 07. 05. 09:00

Amennyire csak tehetjük, menekülünk a hőség elől. Víz közelében, hűvös helyen viselhető el a hőség. Akkor állataink esetében miért nem ügyelünk erre?

Minden nyáron számtalan formában és helyen igyekeznek az állatvédők felhívni a figyelmet arra, hogy a kánikulában máshogy kell kedvenceinkkel bánni. Sőt, a megszokottól más szokásokat kell felvennünk annak érdekében, hogy kutyusaink is kellemesebben érezzék magukat.

Az egyik fő szempont az, hogy még néhány percre, ablakot lehúzva sem hagyunk gyermeket és állatot az autóban. Újpesten mégis annak voltak tanúi, hogy valaki kocsijában hagyta pihegő kedvencét. A rendőrséget értesítették, és a kiérkező rendőrök meg is találták az ebet, akinek további nehézséget okozott a meleg mellett az, hogy az állat köré csavarodott az a kötél, amelyre kikötötték. Vizet sem hagytak az állatnak, és hiába volt élelem, azt nem érte el.

A rendőrök kimenekítették a kutyust, megitatták és az állatban talált chip alapján a gazdája nem ugyanaz a személy, mint akié az autó.

Kiderült, hogy az autó tulajdonosa vigyázott a barátja kocsijára. Mivel napközben ő sem tudta kire bízni, így vitte magával a munkába, és arra az időre a kocsiban hagyta. A férfit most állatkínzással vádolják, a kutya pedig menhelyre került.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)