Az egyedül élők sok esetben vesznek maguk mellé kutyát vagy macskát. A hűséges állatok úgy szeretik gazdájukat, amilyenek. Nem ítélkeznek, nem hazudnak. Egy állattal megszűnik a magány érzése és együtt élhetnek meg jót és rosszat egyaránt.
Történetünk egyik főhőse akkor fogadott magához egy új kutyát a meglévő mellé, amikor kiderült, hogy gyilkos kór támadta meg a testét. A nehéz helyzet, a kezelések időszaka alatt a hűséges kutyus jelentett vigaszt a nő számára. Miután a kezelés lezajlott és kezdett a gyógyulás útjára lépni a gazdi, akkor szembesült azzal, hogy mindkét kutyája beteg. Ugyancsak rákkal küzdenek, de a nemrég magához vett állat állapota sokkal előrehaladottabb volt. Nem volt kétséges, hogy mindent megtesz a gyógyulás érdekében a gazdi, így végig csinálták a kezeléseket a kutyával, mint ahogy az eb is kitartott a nő mellett. A történet annyira pozitív, hogy most már gyógyulttá nyilvánították a gazdit és mindkét kutyust is.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!