Jump to content

Hús nélkül?

2021. 08. 14. 19:00

A kutyák ragadozó állatok, vagyis szükségük van a húsra, de megesznek zöldségeket és gyümölcsöket is.

Ha a kutyák szabadon, az embertől jóval távolabb élnének, az élelmet az elfogott vad jelentené számukra leginkább. Amikor az ember is ugyanúgy vadászott, mint a kutya és az ebek már mellénk társultak, akkor az ember által elejtett prédát nem igazságosan osztották el, hanem csak maradék került az állatok elé. Vagyis az ember melletti élet során alkalmazkodniuk kellett a megváltozott körülményekhez. A vadon élő ragadozók olykor maguk is fogyasztanak gyümölcsöket, növényeket, de ha növényevő állatok belső szerveit is fogyasztják, akkor átvitt értelemben ugyancsak esznek növényeket. Mégsem gondolja úgy egy gazdi sem, hogy ezután kutyájának nem ad semmiféle húst.

A kutyák bélrendszerének hasonlatossága máig fennmaradt a farkaséval, csakhogy táplálkozásukban már az emberekhez igazodva élnek.

Egyes betegségek esetében kimondottan jót tehet a vegetáriánus étrend és már azt is tudják, hogy a kutyák hús nélkül is megvannak. Az más kérdés, hogy a zöldségek, gyümölcsök permetezett felszíne a kutya szervezetében galibát okozatnak.

Azért, mert a gazdi diétázik, fogyni szeretne, vagy egyszerűen csak egészségesebben élni, az nem biztos, hogy a kutya igénye is. Mindenképp érdemes azt megbeszélni az állatorvossal, ugyanis egyes betegségek esetében jól is jöhet a húsmentes táplálkozás.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | Képek: pixabay.com)