Jump to content

Szótanulásból jeles

2021. 10. 18. 19:00

A kutyák évezredek óta az ember közelében élő hűséges társak és barátok.

Azon túl, hogy személyiségük, jellemük is indokolja ezt a régi barátságot, még azért is kedveljük a kutyákat, mert annyira okos állatok.  Egyes kutyák például annyira, hogy több tucat játék nevét képesek megtanulni. Erre mutatott rá az ELTE kutatóinak vizsgálata is.

A több mint 2 éven át tartó keresés során olyan állatokat kerestek, akik ügyesen megtanulták a játékok nevét. Csakhogy amíg az utasítások és parancsok megértése könnyebben elsajátítható az ebek számára, addig a tárgyak neveinek megtanulása már nagyobb gondot okoz számukra. Sok kutya számára ez nagyon nehezen megy. Végül hat kutyával dolgoztak együtt, akik már alapból közel 30 vagy annál is több játék nevét ismerték. Ezek a kiválasztott kutyusok sokkal könnyeben tanulják meg az új játékok neveit és mindezt nagyon könnyen tették meg.

Érdemes megjegyezni, hogy mind a 6 kutya border collie fajtájú volt, amelyek régóta az emberrel együtt dolgoznak és érzékenyen reagálnak a gazdáik viselkedésére, utasítására. Mégsem minden border collie képes ilyen könnyen az új szavak megtanulására, ugyanakkor más fajta képviselői is jeleskedhetnek ebben. A vizsgálat arra is választ próbál adni, hogy vajon egy másik faj, hogy tudja értelmezni az emberi nyelvet?

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | Képek: Pixabay)