Jump to content

Kedvencek, be a kórházba!

2016. 04. 12. 06:00

Egy súlyos betegség nagyon elveheti az ember kedvét. Ha pedig a betegség, sérülés miatt tartósabb időre el kell hagynia az otthonát, még nagyobb lelki teher.

Hogy fokozni lehessen, a legnagyobb problémát a családtagoktól és az imádott állatainktól való elszakadás okozza a legnagyobb lelki terhet. A kórházban töltött időnek pedig éppen az lenne a lényege, hogy a beteg teljesen felépüljön. A lelki bajok azonban ezt megnehezítik.

Sokan élnek egyedül, társaságukat egy kedvenc jelenti. Hallottunk, olvastunk olyan esetről, amely során a kórházban ápolt beteg esetében kivételt tettek, és a kórházba beengedték kedvencét. Volt, hogy az volt az utolsó találkozásuk, mert a beteg nem sokkal később elhunyt. Kanadában új szabályokat vezettek be az egyik Ontario állambeli kórházban. A szabályozás ötlete onnan származik, hogy az egyik fiatal betegük hosszú kórházi tartózkodása alatt nehezen bírta magát kutyája nélkül. A kutyust éppen ezért becsempészték és a fiatal állapota javulni kezdett. A fiatal fiú nagynénje hozta létre azt a programot, amelynek keretén belül a betegekhez bemehetnek szeretett állataik, és heti rendszerességgel egy órát tölthetnek együtt. Ezáltal sokkal inkább megnő a motiváció arra, hogy meggyógyuljanak, haza mehessenek.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu; flickr.com/kép)