Jump to content

Ez a séta kutyával is veszélyes volt, de nélküle...?

2016. 12. 15. 07:00

Milyen jó akkora reggeli órákban, a még éppen ébredezőket megelőzve egy sétát megejteni kedvencünkkel. Persze sokak aludnának legszívesebben inkább, de akik lakásban tartanak kutyát, számukra bizony naponta legalább kétszer kötelezettségeik vannak.

Egy Dániában élő nő is úgy döntött, hogy megsétáltatja kutyáját. A kora reggeli időben kevés járókelővel kell megosztani a teret, főleg, ha az útja egy erdőben halad. A nő ebben a természetes közegben nem is számított arra, amitől minden egyedül sétáló hölgy retteg, hogy rátámadnak. Mégis ez történt.

Három férfi tűnt fel a semmiből. Az egyikük lefogta a nő kezét, a másik megpróbálta fogdosni a nőt. Csakhogy időközben a nő kiszabadult a kezek szorításából. A harmadik férfi éppen  kutyát akarta volna kiiktatni, és a pórázt akarta megfogni, amelyet a nő megakadályozott. Ebből a kutya megérezte, hogy gazdája most már tényleg küzdelemben van a férfiakkal, így nem tehetett mást, felugrott az egyik támadóra és combon harapta. A sérült fájdalma és a mérges kutya láttán a molesztálók kedve elment, de még a bátorságuk is  cserben hagyta. Elmenekültek a helyszínről. Ha nincs a nő kutyája, akkor már valószínűleg nemi erőszak miatt keresné őket a rendőrség.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk))