Jump to content

Halálával hatott a törvényhozásra

2017. 02. 16. 06:00

Nem csak hazánkban, de világszerte arra ösztönzik az állatbarátokat, hogy ne tenyésztőtől vásároljanak kutyát, hanem menhelyeken nézzenek inkább szét.

Hazánkban is szinte mindegyik menhelyről elmondható, hogy teltházzal működnek. Vannak olyan kutyák, amelyek már évek óta lakói egy-egy menhelynek. Bizonyos idő után, ha senki nem jelentkezik egy kutyáért azt elaltatják.

Így működik ez Tajvanon is, sőt talán még szigorúbban szabályozzák a kóbor kutyák tartását. Az ebek végleges elaltatását állatorvosok viszik véghez. Aki arra teszi fel életét, hogy állatokat mentsen, ez az értelmetlen halál és főleg az, hogy a halált állatorvosként saját kezeivel kell megtennie, teljes mértékkel felőrölheti.

Egy fiatal orvosnőt sokan támadtak, kegyetlennek kiáltották ki. Állatorvos létére pont ő küldi halálba az állatokat. Hiába volt ez törvényileg előírva, és az állatorvos hiába csak azt csináltam, amit kellett, mégis nagyon sokan bántották. Annyira, hogy nem is bírta a nyomást, öngyilkos lett. Halála előtt búcsúlevélben meghagyta, hogy miért döntött így, és mit szeretne tettével elérni. A kormány figyelmét akarta ugyanis felhívni arra, hogy a kutyák megölése nem csökkenti a kóbor állatok számát. Elérte a hatást.

Az eset még tavaly történt, de a törvényi módosítás most megtörtént. Ennek értelmében már nem altathatnak el menhelyi állatokat. Aki meg akar szabadulni feleslegessé vált kutyájától, annak fizetnie kell.  

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)