Jump to content

Csak az ételre fájt a foga, mégis felgyújtotta a házat

2018. 02. 09. 20:00

Nagyon huncutok és csíntevők a velünk élő kutyák és macskák. A megfelelő szocializációval és korral enyhülhet a kártékony cselekedeteik száma.

A kiskutyákra jellemző, hogy mindennel játszani szeretnének. Még azzal is, amely napi szinten használt tárgyunk. Nem csoda, ha egy kölyökkutya mellett nem találjuk csak a fél pár zokninkat, papucsunkat. A másikat valószínűleg elvitte valahová játék céljából. Ez valameddig édes is, de egy idő után nagyon zavaró. Ha pedig már értékesebb tárgyainkban is kárt tesznek, akkor tényleg magukra haragítják a gazdit.

Ahogy a cicák, úgy a kutyusok is bármire képesek potya ételért. Ha megérzik annak lehetőségét, hogy valahol plusz élelemforrás van, mindent megtesznek annak megkaparintásáért. Ilyenkor is történhetnek balesetek, de a legenyhébb az, ha edények esnek le.

Az Amerikában élő család azonban nem úszta meg ennyivel. Kutyájuk ugyanis megérezte, hogy a gáztűzhelyen bizony finom falatok vannak. Ahhoz, hogy elérje, fel kellett ugrania a tűzhelyre, ám ezzel a mozdulatával bizony bekapcsolta a tűzhelyet. Ezzel annyi volt a gond, hogy a konyhában tűz keletkezett, amely hamarosan az egész házban elterjedt.

Mitől olyan biztos, hogy ez történt? Az eseményeket rögzítette a házba felszerelt biztonsági kamera, és mivel egyben tűzriasztó is volt, így hamar kiérkeztek a tűzoltók, akik eloltották a tüzet.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)