Jump to content

A szellemi frissesség jegyében

2018. 02. 22. 20:00

Ha nem mozgunk, eltunyulunk, de szellemi kapacitásunkra is ez igaz. Karban kell tartani memóriánkat. Miért gondolnánk, hogy a kutyáknak, cicáknak erre nincs szükségük?

Az idős személyek számára is jót tesznek a klubfoglalkozások, ahol társaloghatnak más személyekkel, valamint szellemi aktivitásukat serkentheti a közös kártyajáték.

Az életünkbe már szinte teljesen beférkőzött a technika és már az idősebb korosztály sem fél használni. Azonban a technikai vívmányok a kutyusok szellemi kapacitására is kihathat. Pláne az idős kutyákra.

Élethosszig tartó tanulásról beszélünk, amely újabb lehetőségeket nyithat az emberek előtt, azonban kutyusaink életét is fel lehet dobni, és ehhez elég érintőképernyő is. A kutyák viselkedését kutató szakemberek most azzal kísérleteznek, hogy érintőképernyő használatával megmozgassák az idős ebek agyát. Nemcsak gondolkodniuk kell a kísérletbe bevont ebeknek, hanem a megfelelő válasz után jutalom is jár.

Ahogy az embereket is megviseli, ha azt tapasztalják magukon, hogy elméjük romlik, úgy a kutyákra is kihat a leépüléssel járó negatív érzés. Az érintőképernyős feladatok végzésekor, nemcsak szellemileg lettek a kutyusok megmozgatva, de fizikailag is aktívabbak lettek. Ez segítheti, hogy kutyáink méltón tudjanak megöregedni, és abba ne fásuljanak bele.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | dailyhunt.in, thetimes.co.uk/képek (A képek illusztrációk)