Jump to content

Morzsi a nagy csavargás után hazatalált

2022. 01. 07. 19:00

Hiába tartjuk jól kedvenceiket, az ösztönök olyan erősek lehetnek, hogy adandó alkalommal elhagyhatják az otthonukat. Nem hálátlanok, csupán valami vezérli őket.

Így tett Morzsi kutya, aki balmazújvárosi otthonából tűnt el. Mindez két évvel ezelőtt történt és amint észrevették gazdái, azonnal a keresésére indultak. Jó darabig nem adták fel a reményt, hogy egyszer megtalálják, de eljött az az idő, amikor semmi eredményt nem hozott a keresés és már olyan sok idő eltelt, hogy kénytelenek voltak beletörődni abba: Morzsit már nem fogják újra látni.

Eltelt két év és nemrégiben megszólalt a telefon. A vonal másik végén a hajdúböszörményi menhelyről hívták a gazdit azzal a hírrel, hogy egy befogott kutyus chipolvasásakor ezt a nevet, címet, telefonszámot találták. A gazdi szóhoz sem tudott jutni a meglepettségtől, majd hatalmas örömmé váltott a meglepettség.

Az biztos, hogy a két év alatt valahol élt a kutyus, gazdája is volt, de ezek szerint sosem volt állatorvosnál, vagyis chipet sem olvastak le, így arra sem derült fény, hogy honnan szökött el a kutyus, ki a gazdája.

A múltat már nem lehet megváltoztatni, de így is hatalmas csoda, hogy egy két éve eltűnt kutya hazakerül épségben.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | Képek: Pexels)