Jump to content

Unatkozó macska

2014. 08. 31. 09:05

Ismerjük azt, hogy ha egy gyermek unatkozik, akkor nem találja a helyét és igyekszik olyan elfoglaltságot keresni, ami a figyelmét leköti. Ennek hiányában pedig igyekszik magára terelni a figyelmet a testvérrel, szülővel való kötözködéssel.

Igaz ez a macskákra is. Ha nem szeretnénk, hogy a bútoraink és a berendezési tárgyaink bánják meg cicánk unatkozását, legyünk kreatívak, azaz biztosítsunk számára játékokat. Nem kell egyből drága beruházásra gondolni, csak olyanra, ami olcsó és otthon elkészíthető.

A cicák szeretnek pofozkodni, amihez megfelelő játékszer lehet, ha petpalack kupakját dobsz szét a cicának.

A pofozkodás másik játékszere a mentalabda. Ehhez csak egy használaton kívüli zoknira lesz szükség, amit szárított mentalevéllel kell kitömni. A macskák szeretik ennek a növénynek az illatát, és szívesen dörgölőznek hozzá, na és persze játszanak vele.

Egy kartondoboz is jó játékot jelenthet a cicák számára, szeretnek belemászni, tologatni. Ha pedig alagutat készítünk belőle, ki-be tudnak rajta rohangálni.

Ha vécépapír gurigájának nyílásait beragasztjuk miután száraz babbal megtöltöttük, igazán jó csörgőt készíthetünk.
A parafa dugója önmagában is nagyon jó játék, de fel is akaszthatjuk, így érdekesebbé téve a szórakozást és a szórakoztatást.

A kaparófa jó szolgálatot tehet cicánk karmainak élesítésére, tegyük azt a fekhelye közelébe.

Ha elemlámpával világítunk neki a sötétben, nagyon mókás, ahogy megpróbálja levadászni a fénycsóvát.

A papírzacskó is szórakoztatja a cicát, ha pedig macskamentával megtöltjük, akkor igazán kedvébe járunk állatunknak.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: funpic.hu)