Nagy túlélők a macskák. Olyan súlyosnak ítélt balesetet is túlélhetnek, amelyet mi már halálosnak ítélnénk meg. Kilenc életüket felhasználva igazán szívós állatokról beszélünk. Azonban nekik is lehet rossz időszakuk. A fényes bunda, a jó kinézet a kóbor macskákra nem jellemző, hiszen számukra az élelem beszerzése igazi tortúra lehet. Amíg a házi cicák naponta akár kétszer is megkapják fejadagjukat, addig a kóbor, senki macskáinak nehezebb az életük. Ha pedig legyengül a szervezetük, akkor könnyebben elkapnak bármilyen betegséget.
Így találtak rá egy nagyon elhanyagolt cicára. Annyi egyből látszott, hogy a valamikori fehér szőrű cica bundája mostanra ápolatlan, gubancossá vált. Egy betegség következtében szőre kihullott, teste egy részét sebek is borították. Ki sem tudta már nyitni a szemét a súlyos fertőzés következtében.
Azonnal orvosi kezelés alá vetették és hetekig csukva volt a cica szeme. Fizikailag is képtelen volt kinyitni szemhéjait. A gondos ápolás mellett állapota javulni kezdett ugyan, de bizalmatlan volt mindennel és mindenkivel szemben. Olyan családot keresnek a cica számára, akik csendesebben élik mindennapjaikat, ugyanis a Cottonnak elnevezett macska fél a nagy zajoktól is.
Megtalálása és megmentése után is hetekig nem volt képes kinyitni a szemét a cica, majd amikor mégis megtörtént, elkápráztatta az állatvédőket, ugyanis heterokrómiás volt. Az egyik szeme kék, a másik pedig sárga volt. Felépülése és különleges szemei miatt nem lesz nehéz új családot találnia.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!