Hazánkban is kerülhetnek az állatok bajba, és legalább úgy igyekszünk segíteni, mint az Egyesült Államokban. Sőt még a médiában is szerepelhetnek állatmentéssel kapcsolatos hírek, de nem másfélórás élő adásban a Facebookon.
Amerikában történt, hogy Phoneixben egy cica felmászott egy oszlopra. Mi ebben a nagy szám? Ez itthon ugyanúgy megtörténik, és ahogy felmászott az állat, úgy le is másik. Csakhogy az amerikai cica nem mászott le. Már harmadik napja volt a magaslatban, azóta nem evett, nem ivott.
Ez már ok volt arra, hogy a helyiek értesítsék a tűzoltóságot. Ráadásul többen is. Amikor kiérkezett a tűzoltóság, akkor már a tévéstáb is ugrott a témára és élőben kezdték közvetíteni a cicamentést. A tűzoltók első ötlete az volt, hogy a macskát beletessékelik egy hozzá felemelt kosárba. Egyáltalán nem találta kielégítőnek a cica, így nem is reagált rá semmit.
Váratlanul megszakadt az élő adás. Az élő adást nézők ekkor a polgármesteri hivatalt kezdte hívogatni. Mire visszaállt a közvetítés, addigra a cicát mentették meg, ez újabb felháborodást váltott ki, mert pont a happy endről maradtak le a nézők.
Később került csak elő a felvétel, amelyből kiderült, hogy a tűzoltóknak semmi köze nem volt a cica lehozatalában, mert azt egy helyi lakos tette meg egy létra segítségével.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!