A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete egy olyan vállalkozás elindításába fogott, amelynek keretén belül sérült állatokkal ismerkedhetnek meg és foglalkozhatnak a fiatalok. Az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ megnyitására még várni kell, azonban már egy faház készen áll a sérült állatok fogadására. Eleinte mindenképp csak annyi állatban gondolkodnak, amelyet a faházban képesek normális keretek között ellátni. Egyelőre még a feltételeket kell a cicák és kutyák számára biztosítani, éppen ezért az állatbarátok segítségét is várják annak érdekében, hogy kennelekre tegyenek szert.
A központ célja a felelős állattartás szabályainak bemutatása lenne, ezért nem is akarják a jelenlegi épületet telezsúfolni mentett kedvencekkel.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!